hattrickmania

2007. március 2. izraeliek elleni meccs előtt

--- kiküldött tudósítónk jelenti ----

Jelentem, Moszkvában még most is mocsok hideg van. Dr_Gyimát nem látom semerre, biztos valamelyik elegáns szálloda elnöki lakosztályában rosszalkodik. A tömegközlekedés botrányos, rengeteg az elakadás, lépten-nyomon dávid-csillagos és piros-fehér-zöld (néhol árpádsávos) zászlót lengető fiatalokba botlik az ember. Mindenütt a két tábor szócsatáját hallani, és itt-ott sajnos már tettlegességre is sor került. A békés orosz polgárok riadtan menekülnek, ki merre lát, kivéve persze az Éjszakai Farkasokat, akik nemrég mozgósítottak, és az igazságosság jegyében ütik-vágják a zászlósokat, hovatartozásra való tekintet nélkül. Az imént vettem egy almát egy azeri árustól, aki kerek-perec kijelentette, hogy a macsarisztáni fiúknak szurkol, viszont a 99 ways to die stadionba már nem megy ki, mert hát sötétedés után a moszkvai utcán neki is van mitől félnie.

Aki e meccs tétjét nem érzi át, az talán csak csecsszopó még. Délelőtt kint jártam a magyar válogatott utolsó átmozgató edzésén, ahol szemlátomást motiváltnak tűntek a fiúk - egymást érték a szikrázó összecsapások, kemény belemenések, heves anyázások. Nagyzee elégedettnek tűnt, viszont hamar véget vetett a tréningnek, nem várva meg, míg játékosai tényleg egymás torkának ugranak. Amúgy meg rossz bőrben volt, láthatóan nem sokat aludt - szemei még alig nyíltak ki egy kissé, arcát klasszikus Sztoicskov-borosta szegélyezte, és a legkevésbé sem egy legyőzhetetlen tábornok benyomását keltette, ahogy egy elnyűtt Katatonia-pulóverben ácsorgott, és csak Könyves edzővel váltott néhány szót. Szokásával ellentétben nem állt a sajtó rendelkezésére, még az edzőpálya büféjében sem, ahol sörözni láttuk. Reméljük, mire öltönybe bújik, kisugárzása ismét a régi lesz. A fiúk köszönik, jól vannak. Saric hetek óta nem fut, csak szabadokat lődöz; Ágoston ugyanúgy elcsalja a futás utolsó körét, ahogy eddig; Gyepes még mindig Gyopár FC-melegítőben készül; Bánk alatt összeomlik a csapata; Garami tévedésből rajongónak nézett minket, és mielőtt bármit kérdezhettünk volna, kaptunk tőle egy aláírást. Csalódottak vagyunk, akárcsak a szurkolók, hogy Gack ezúttal nem jut szóhoz. Megkörnyékeztük az izraelieket is, de a belső elhárításuk hamar ajtót mutatott nekünk, így kénytelen voltunk a szállodájuk szobapincérét faggatni, akitől megtudtuk, hogy utálja az izraelieket és a magyarokat is, mert egyik sem valami jattos népség. A 99 ways to die (Megadeth, Visi, emlékszel?...) kasszája környékén viszont mintha többre becsülnék a héberül beszélőket, hiszen sokkal többet vásároltak fel a vip-páholyra jogosítő belépőkből. Utolsó állás szerint itt tartunk, negyedóra múlva kezdődik a mérkőzés, ami épp csak megnyitja a világbajnokság újabb szakaszát, de máris sorsokról dönt.
Jó lenne, ha Dr_Gyima most itt lenne.

2007. március 5. észtek ellneni meccs előtt

Huszárok Szibériában

Szürke felleget küld a Bajkál-tó felől a fagyos szél. Marja, metszi arcunkat a hideg, de annak pírját nagyrészt mégis a büszkeség adja. Jó most magyarnak lenni, és különösen a válogatott kíséretéhez tartozni - az otthoniak meglepődnének, milyen forró fogadtatásban részesültek Irkutszkban a moszkvai győzők, a dicsőséges új magyar válogatott. A helybeliek hálásak, hogy a világbajnokság lázas izgalmát testközelből is átélhetik (elvégre nem volt valószínű, hogy lesz szibériai helyszín, és mégis lett), és azért is, hogy a világbajnokság egyik újdonsült sztárcsapatát, a magyarokat láthatják vendégül. Az igyekezet csaknem minden téren tetten érhető: a boltok polcai roskadoznak az erőspaprika-füzérek, fütyülős barackpálinkák, jóféle gyulai kolbászok alatt. Itt-ott feltűnt egy-két példány a Tormentor Recipe Ferrum! albumából is, aminél magyarabb dolog nincs is a világon, ráadásul úgy hírlik, a szövetségi kapitány egyik kedvence.
A krónikás már kora reggel nyakába veszi a várost. Útjába elsőként egy lánygimnázium akad, ahol felütés gyanánt rögtön azt látja, hogy egy csapat leányzó fecnikre tépi a helyi sportújság képes mellékletét. De hisz azon a mi fiaink arcképei láthatók! Mi történik itt?
- Semmi különös, csak a magyar játékosok képeiből akart mindenki magának. - magyarázza egy csillogó szemű, loknis gimnazista. - ezek a magyar srácok olyanok, hogy megolvad a bugyinkban a gumi, ha rájuk nézünk.
A krónikás értetlenül néz egyet, és az észtek tablója felé bök. Fölényes nézést és némi kioktatást kap cserébe:
- Azok nem férfiak, az egy tejbetök társaság. Ne nevettessen. Hanem a magyarok, azok pasik a javából!
A krónikás hirtelen megérzi élete nagy esélyét, és azt is érzi, ahogy égeti zsebét az újságírói igazolvány, mi azt hirdeti: a magyar válogatotthoz tartozó személy. Ha ezek ezt tudnák... Letelepedhetnék itt Irkutszkban, talán még házam is lehetne, tulajdonképp miért ne?... Hej, ha nem Petunia várna otthon, talán elkezdenék ismerkedni azzal a szelíd, kötögető szőkével ott a sarokban... Így azonban csak visszafogottan faggatom.
- Szeretem a magyarokat... és ezt a kucsmát meg ezt a kesztyűt a szövetségi kapitánynak kötöm, délután becsúsztatom a szállodájuk postaládájába. Nem akarom, hogy Nagyzee mester fázzon meccs közben. Meccs közben csak őt fogom bámulni...
És tekintete ábrándokba merült.
Irány a főtér! Jó lenne kitapintani valahol a népakarat ütőerét. Kisül hamar, hogy dolgom nem lesz nehéz, ugyanis a magyar válogatott játékosaiba botlok, akik szemlátomást élvezik a mínusz húszfokos fürdőt a népszerűségben.
- Baszki, mindjárt ínhüvelygyulladást kapok - így Fazekas, aki az izraelieknek lőtt parádés gólja miatt az aláírásgyűjtők kedvenc prédája.
A virgonc Barthával egy butikban futok össze - a kópé talált egy palack fütyülőst.
- Fogadjunk, hogy leteszem húzóra - vigyorgott, és már össze is gyűlt egy csapat bámészkodó, hogy lássák a nagy mutatványt. A Könyves-Nagyzee páros együttes beavatkozása tudta csak meggátolni ebben. A mesterünket természetesen nem merte megközelíteni senki. "Batu kán, Batu kán" - súgtak össze a háta mögött.
Lássuk azt a híres stadiont, ahol a világbajnoki meccset rendezik. A létesítmény jó állapotúnak tűnik, hanem az az edzőpálya azokkal a dülöngélő korlátokkal - itthon egy hetedosztályú csapat játékosa sem lép hasonlóra, s itt mégis mintha kék-feketében... az észteket látnám! Miféle bánásmód ez? A klubháznál sikerül elérnem a helyi hatalmasságot, és ő aszongyahogy:
- Jöttek ezek a váltott gyerekek, és csak néztünk itt a fiúkkal. Méghogy válogatott, ez jó. Felhívtam Dr_Gyimát, hiszen mégiscsak az ő tulajdonában van itt az egész sporttelep, és az ő utasítása volt, hogy az észtek csak a lefagyott salakoson edzhetnek. A magyar fiúk az alulról melegített gyepen gyakoroltak. Igen, igen, a meccsre hozatott gyepszőnyegen.
- Na, azóta itt röhögünk és szurkolunk, hátha összehozunk legalább egy keresztet az észteknek. Méghogy Észtország... Olyan nincs is. Csak hatalmas orosz birodalom van, és persze Magyarország. Régen, még a nagyapám idejében jártak erre magyarok, kicsit dolgozni mentek... Szóval dolgos nép a magyar, szeretjük őket, és akkor téged is, barátom. Gyere be: kenyér, só, vodka van. És ne ott kint csöveljél, mert jégcsap nő a pöcsödön.
Visszaérek a szállodához, ahol rengeteg lesifotóst és egyszerű pillantásra-vágyót kell kikerülnöm. Megjött a sajtó otthonról... Lázban ég az ország. A legfrissebb népszerűségi listát Nagyzee vezeti, de az első tízben még három játékos található. Bár kevesebben vagyunk, mint Moszkvában, azért ide is átért egy tekintélyes létszámú zászlós alakulat. Meglepetésemre Pici79 mester vezeti őket:
- Kurva nagy meccs lesz, apám, vazzeg...
aztán elsodorja őt a stadion felé hömpölygő emberáradat.
Általános mozgósítást mindenütt, odahaza és a nagyvilágban! Most mindenki szurkoljon, vagy fohászkodjon, aki hisz az ima erejében! A mai magyar válogatott véghezviheti azt, amibe az ősök imaginárius bicskája belecsorbult! Ezek a fiúk most eggyé akarnak olvadni a Nappal, de ahhoz, hogy annak gyenge fényhágcsóin felkapaszkodjanak, az összes magyar és nem magyar ember hő szeretete szükséges... hiszen, mint mondtam, Szibériából jelentkezem, és hideg, átkozottul hideg van...
Bár itt lennél velünk, Dr_Gyima.


2007. március 12. oroszok elleni meccs előtt

Betyárok a Vörös téren, a világ nyolc csodája között

Jó estét kívánok minden kedves szurkolónak, itt újra az Öthetvensport kiküldött tudósítója jelentkezik Oroszországból.
Tudom, magyarázattal tartozom a tudósítások elmaradásáért, és hát tisztában vagyok azzal, hogy a "tartásom sokba' van", konkrét hasznom a válogatott körül nincs... hadd meséljek mégis az elmúlt napokról.
Ott ejtettem el a fonalat legutóbb, hogy Irkutszkban vagyok és az észt-magyar meccset várom. Mint azóta mindenki tudja már, a csapat hősi küzdőszellemről tett tanúbizonyságot, és 0-0-át ért el az erősebb északi együttes ellenében. Egy frászt! Ott csalta a meccset az az "aljas szarszemét" (elnézést, ez az idézet a magyar kispad felől jött, és hát pontos idézés a hitelesség anyja) bíró, ahol csak tudta. Dermedten olvastam utóbb a tudósítást, ami a világsajtóban megjelent - valami észtbérenc leadta a drótot, és azt vette át mindenki, úgy látszik. Kérem szépen, azon a meccsen az észteknek felvillanásra sem futotta. Természetesen az első perctől az utolsóig a magyaros technika érvényesült, és a mieink nyomasztó fölényben játszottak, de az első gólunk csak érett, túlérett, megrohadt, ahogy a sípmester sorra fújta be a leseket, meg a szabadrúgásokat a védekező fél (törte az észtek hátát a háló) javára.
Mint említettem múltkor, az igényes irkutszki közönség a mieinket pártolta. Nem lettem volna az észtek helyében a meccs után, mikor némi tojás-, paradicsom- és vodkásüveg-záport követően a helyiek haragja csak nem csillapodott, és egyszerűen feltörték a kék-feketék öltözőjét, majd néhány markos ifjú azonnal megtárgyalta velük, hogy is volt az az elszakadás a birodalomtól.
Ezután azért volt némi filmszakadás, majd a reptéren búcsúztunk a tajga illatától, a Bajkál zúgásától, és indultunk vissza Moszkvába. Itt jónéhány filmszakadásom volt, de a lett-magyarra még éppen beestem. Mondanom sem kell, fiaink Moszkvában sem kevésbé népszerűek, egy maroknyi lett táboron kívül mindenki a mienknek szurkolt. Magáról a meccsről mit mondhatnék, amit még nem mondtak el mások előttem? A csapat valami egészen kivételeset alkotott, ahogy az összes egyéniség egyszerre bontakozott ki - mindkét gólunkat csodálatos egyéni villanások előzték meg. A szaksajtó nem fukarkodott a hozsannával, és a magyar válogatott - közmegyezés szerint - a világbajnokság egyik nagy esélyesévé lépett elő. A gárdának folyamatosan meg kell birkóznia a közönség túláradó szeretetével - erről én is tudnék mesélni, mert a lett-magyar után magam is ott rohantam Saric és Mucsi közt anyaszült meztelenül, rettegve a megvadult fanatikusoktól, mert félő volt, hogy megmaradt öltözék hiányában húsunkból és vérünkből vesznek maguknak relikviákat.
A mai ellenfelünk már nem a balti államok riadt nyulai közül való, mivel magával az orosz medvével kelünk birokra. Igen, ez amolyan előrehozott döntőnek felel meg, hiszen az összes erős válogatott az A csoportba került, a B-ben mindenféle szánalmas gyógycsapatok küzdenek majd. Nem baj, annál könnyebb dolgunk lesz az elődöntőben.
Tudom, hogy az oroszok is azt szeretnék, ha nem ez lenne az egyetlen orosz-magyar összecsapás ezen a világbajnokságon. Mást is szeretnének: Lengyelországot még a vébé ideje alatt visszacsatolni a birodalomhoz, akkor már a fehéroroszokkal együtt; Argentínát meg nagyjából mindenki kinézi ebből az erős csoportból. A minap is (csak hogy folytassam az események sorának rögzítését, melyek miatt eddig nem írtam) jól belegabalyodtunk az orosz szurkolótábor vezérkarába, és kaptunk egy jó nagy verést, szóval ők biztattak következő találkozással távoztukban... Azt mondták, ha iszunk egyet velük, összebarátkozunk. De maga meg maga mit kezdett volna, mikor megkapják a vodkájukat - söröskrigliben? én próbálkoztam... De amennyi áldást, annyi bajt hoz rám a piros-fehér-zöld jelvény, a drága, ami jelzi, hogy a magyar küldöttséghez tartozom. Elég legyen mára annyi, hogy nem nagyon tudtam felmérni a terepet, és nem tudok pontos információkkal szolgálni az orosz válogatottról. Nehéz, rágós, zsíros falatnak ígérkeznek, de a magyar válogatott dolga az, hogy bebizonyítsák: az ilyen hmm... hurkákat igazából a jó törköllyel lehet szétcsapatni, több abban a tűz és az élet, mint az oroszok nagy becsben tartott vizecskéjében.
A csapat meg, köszöni, jól van. Az imént találkoztam velük az öltözőfolyosón, és persze megint Bartha hangját vettem ki, aki idegesen suttogta felém:
"Nagyzee kiment klóra. Bezárkózunk és fájerozunk, van még negyedóra a meccsig. De pénzbe' ám! Jössz? Úgyis bejutunk a négy közé, ne firkálj annyit."
Persze mentem, megkockáztatva ezzel, hogy nem érek fel a sajtóálláshoz, és megint a kispad környékére próbálhatom odakönyörögni magam, aztán ki tudja, Nagyzee ma milyen nadrágot vett fel, lehet, hogy elhajt, és akkor kénytelen leszek orosznak kiadni magam, de én csak egy évig tanultam oroszul, és most mi lesz...
... még Dr_Gyimát sem látom sehol, más meg nemigen segíthet.

2007. március 13. oroszok elleni meccs után

Uralkodj Keleten!

- jelenti Vlagyivosztok neve, ahol jelenleg tartózkodunk. Nem húzzuk meg magunkat, bátran sétálunk az utcákon. Nincs szégyellnivalónk, és sérthetetlenek vagyunk. Az orosz válogatott és a zászlós-zajos szurkolótábor felszívódott, mintha mi sem történt volna itt a tegnapi este folyamán.
Tény, hogy magunkra maradtunk, nem leltünk újabb barátokra - mindenki a munkájába és tanulmányaiba temetkezik: a lakosság láthatóan sértett, és udvariasan, de határozottan elhúzódik a magyarok csillagaitól.
"Még egy edzés délután, aztán irány a reptér. Nézelődjetek addig" - adta ki Nagyzee, fáradt mosollyal, még mindig csillogó szemekkel. "Ivánnal senki sem találkozott tegnap este óta?"
A kérdést mintha meg sem hallanánk, hiszen mindannyian tudjuk, hogy Saric a Sztárij Matroszban iddogál és szónokol, órák óta extázisban van. Nem akarjuk lelombozni Zee-t azzal, hogy mi is rendesen beittunk a Matrózban, magyar nótákat énekeltünk egész éjjel, forintban adtuk a borravalót és alig látunk a másnaposságtól. Még jó, hogy nekem nem kell részt vennem az edzésen - a többieket nem irigylem.
Össze kéne szedni a mi horvát vezérünket, meg persze kutyaharapást szőrével, jó lenne inni valamit, hogy kikeveredjünk a romok alól.
"Már nem hitt bennem Nagyzee-n és Undertow-n kívül senki. Csak velük van beszédem, mással nincs. Most hirtelen mindenki a nyakamba ugrana, de Iván nem felejt. Hogy a vége előtt egy perccel milyen lelkiállapotban (valójában így mondta, hogy: lelki... hukk... faszomba - a szerk.) tettem le a lasztit a büntetőpontra? Nyugodt voltam. Éreztem, hogy megkaptam az elégtételt a megaláztatásokért. (valójában úgy mondta, hogy... hagyjuk - a szerk.) Az én lábam sosem remeg meg fontos pillanatban. Direkt a felső sarkot vettem célba, hátha szívrohamot kap néhány örök elégedetlen. És azt se felejtsük el, hogy a én harcoltam ki azt a tizit. Úgyhogy Janikám, már hozhatod is nekem az újabb kört" - bökött a köztünk ácsorgó Ágostonra.
Valahogy majdcsak lerendezik egymás közt.
Jó lenne megnézni, mit szóltak az otthoniak, de nyilvános netet csak a város egyetlen mekijében láttam, és rubellel ment - végül is nem fontos. Biztosak lehetünk abban, hogy az összes napilap főcíme a csapat nagy diadalát harsogja. Kicsit árnyékot vet örömünkre a tudat, hogy ezeknek a srácoknak még jó ideig nem hagynak otthon békét. Talán még a nagy pártok is megpróbálnak szerepvállalásra bírni egy-két kevésbé karakteres jellemet a játékosok közül. Nagyzee is kóborolhat majd Telesport-stúdiótól Fábry-sóig, szegény. Nem csodálnám, ha felcsapna inkább nagyerdei remetének.
Vlagyivosztokban tavaszodik, és megtelik a levegő illatokkal. Az Oroszhonban mindenütt obligát vodkaszag a rengeteg kínai étteremből kiszűrődő szójaszósz-mellékszaggal vegyül, és friss sós illatot szór rá a Japán-tenger felől lengedező könnyű szél.
A kikötő forgatagában egészen elvész az ember, csodálva a hatalmas orosz flottát, és néhány kínai, koreai, japán felségjelzésű bárkát. Magyar zászlót nem látni sehol, csak ha újságíró-igazolványomat is kézbe veszem. Erősen tűz a nap, csak nincs heve, de vakít és napellenzőre mégis szükség van - homlokomhoz emelem az igazolvány, a piros-fehér-zöldet, és a távoli horizontot kémlelem. Olyan itt, mintha véget érnének a földek mindörökre, ahogy válogatottunk lehetőségei is beláthatatlanok. Ma repülőre ülnek fiaink, és újra Moszkvába mennek, összecsapni a lengyelekkel - akik reszkethetnek, mert tegnapig ők számítottak esélyesnek, de a mieink szibériai tigrisekké változtak időközben.

2007. március 16. lengyelek elleni meccs előtt

Gondoltatok már arra, milyen jó lenne megverni barátainkat?

(Elöljáróban szólok, hogy a mai tudósítás nem egyedül az én munkám, hanem Visi_ is segített, akit mindenki jól ismerhet a legkülönfélébb fórumokról. Most szerényen a háttérben maradna, de nem hagyom, mivel szerintem nagyon jól ír, kell a tér a tehetségének. Így ezúttal övé lesz a normál szöveg, a magam részét dőlt betűvel jegyzem, ahogy itt is áll.)

A szív éppen nem szorul el, de a mai meccs hangulata mégiscsak eltér majd az eddigiekétől. A gyakorlatban ugyan elég rég nyert utoljára értelmet a legendás magyar-lengyel barátság, annyi mégis látszik, hogy a két válogatott tagjai nincsenek haragban egymással. Eleve közel lakunk egymáshoz, ugyanúgy a meccs helyszínén edzünk (nem, én továbbra sem edzek, akkor aztán végképp nem maradna erőm tudósítani), és hát tegnap is láttam, ahogy Nagyzee huszáros-sportos ötöst nyomott cube_ markába, de átjött Gonera és Gut is egy kicsit passzolgatni a mieinkkel. Nem árt némi békesség, mert a vlagyivosztoki győzelem óta a magyar válogatott körül megfagyott a levegő, mégis, mintha vonzanánk a tüzet. Mert az világosan látszik, hogy a moszkvai közvélemény a pusztai vademberek győzelmét óhajtja a lengyelek ellenében, de akárhogy is, először a torna során igénybe vettük a felajánlott biztonsági embereket. Aztán reménykedjünk, hogy minél előbb visszarepülhetünk Szibériába, ott otthonosabb nekünk.

A moszkvai szállodában sok érdekesség nem történt az elmúlt napokban. Nagyzee szerzett egy szobát nekem is a csapat emeletén. Itt többször alkoholmámorban eljátszottam Saric cseleit, labda nélkül. Néha már akkor is cseleztem amikor nem ezt
játszottam. Azóta megfogyatkoztak a vázák azon a szinten, néha egy szerelni kívánó orosz ajtóküszüb szerelt le úgy, hogy hasraestem. A többiek derültek rajtam, de olykor sopánkodtak VIP kiváltságom miatt, hiszen ök is mulatoznának egy kicsit még.
A kényszer viszont nagy úr! Hát még a csapatorvos! Reggelente szondával járja végig a szobákat, még a kapitányunkat is eltiltotta a rovott múltú italoktól.
A mérközés reggelén Nagyzee oadjött hozzám:
- Figyelj halott! Nagy megbízásom van részedre, a csapat jövöje a te kezedben van! - mondta félhalkan, persze én egyböl éreztem, hogy itt valami nagy dolog készül. - A gyomorsavam miatt nem tudok koncentrálni, a doki meg elövigyázatosságból nem ad semmilyen tablettát, mert nem biztos benn, hogy melyik került reggel óta
tiltólistára. Szerintem mániákus, ezért arra kérlek menj ki a városba és szerezz nekem sört. Mert én nem tudok most elszakadni.
- Megteszem persze, de hogy fogod tudni meginni?
- Majd belecsempészem egy kulacsba, akkor senkinek sem szúr szemet. - válaszolta, és nyomban ott is hagyott, mert mögöttem a folyosón megjelent a csapat orvosa.

Na most, próbálkoztam én, de mit kezdjen az ember egy olyan világvárosban, ahol nem igazodik el a központon kívül, ott viszont csak abba a ténybe ütközik minden sarkon, hogy az orosz nemzet mindörökre az égetett szeszekre esküszik? Még mondják, hogy a farmernadrág meg a Beatles az örök divat - az ilyen embereket elküldeném a GUM-ba sört venni, az irdatlan töményespolcok alatt reménytelenül ácsorogni. Mindegy, könnyedebb italokhoz nem jutottam ott sem. Persze orosz pezsgőt meg ivókölnit vettem, hátha Nagyzee azokkal is beéri. Aztán gondolataim arrafele kanyarodtak, talán nem is akarnak rosszat a csapatorvosok, egy szövetségi kapitány őrizze meg józanságát, mert talán abban rejlik tekintélyének egy kisebb szelete is. Maradtam ebben a meggyőződésben, és a Vörös téren, japán turistalányokat bámulva a naplementében, stikában leküldtem a két Krasznaja Moszkvámat, aztán, mivel láttam, hogy a közeget ez egyáltalán nem érdekli, utánaküldtem a pezsgőt is. Holnap úgyis nyerünk, Nagyzeenek akkor már mindegy lesz...

..a lengyelek meg nyugodtan megbánhatják, hogy nem hozták ki a vébére Romuald Hutát.

A stadion közelébe érve már látom a magyar szektor felé hömpölygö tömeget. A bejáratnál szemet szúr, hogy több nézö kezébe fehér, vagy piros színü zászlócskát tartogat már. Lehet mégis a lengyel szektor lesz ez? Füleimmel ennek ellenére magyar
beszédet rögzítek. Ennek utána kell járni!
A bejárat mellett pár szurkoló a nézök jegyét vizsgálja és ennek megfelelöen osztogatják céltudatosan a korábban említett piros, vagy fehér zászlókat. Bár szemeim fáradnak már az italtól, de karnyújtásnyi közelségben sikerül kiolvasnom egy sort, amit a zászlók aljára nyomtattak: Borsodi - Az élet Saric oldala! Lehet ezek miskolciak?
Odaérve a bejárathoz megszólítom az egyik osztogatót:
- Szervusz, halott vagyok! - szólítom meg a farmerkabátost.
- Hát mi is azok vagyunk lassan az izgalomtól! Egyébként Frici vagyok.
- Miért osztogattok itt piros, meg fehér zászlókat? - kérdem.
- Osztogatunk zöldet is, csak az épp elébb fogyott ki, de Sanyi már jön is az utánpótlással. Nem vagyunk mi lengyelek kéremszépen! - közli mintegy mentegetözve.
- És miért ellenörzitek a jegyeket?
- Tudod egy hatalmas, mozgó, élö magyar lobogót szeretnénk a lelátóra varázsolni, ezért ülöhely szerint osztogatjuk ki a megfelelö színeket. Sajnos a zöld jobban fogy, mert a fradisták olyat is visznek. Persze elöbb megeskettük öket, hogy azt csak gólnál lobogtassák. Egyébként ezzel köszöntjük majd a kifutó fiainkat.
- És akik közben lemaradtak a zöldröl?
- Semmi gond. Abból már vittünk be egy dobozzal, miután a szervezök hosszas tanakodás után megállapították, hogy nem pirotechnikai eszköz. Bent majd pótolhatják akiknek nincs. A többiböl is viszünk még egy-egy marokkal fejenként. Minden világos! Maga módján készül mindenki. Ekkor belémnyilal a gondolat, hogy Nagyzee már toporzékol a gyomorsavtól.
- Te Frici! Sörötök nincs?
- Dehogynem, majd szólok mindjárt Lacának. - nyugtatott meg derüsen.
A Laca nevü srácnak kiadta az ukázt, aki elöbb elnyargalt, majd kisvártatva három dobozossal megjelent.
Megköszöntem az adakozást, majd én is felkaptam a nyúlcipöt, hogy a korábban megbeszélt helyen befáradhassak a stadionba.

A két gárda már felsorakozott a himnuszokhoz. Magyarok, lengyelek egyaránt hagyományos szerelésben - a pusztai sólyom hamarosan a kétfejű sas torkának ugorhat.

2007. március 19. argentinok elleni meccs előtt

A kapitány magánya

És egyre csak az utcákat járja. Szinte kitaszítottként kóborol a ráncokba ragadt vonások rengetegében, keresve egy biztonságos, sötét zugot, ahol magára maradhat. Még egy sikátor, még egy gyanús társaság, még egy metrómegálló, csak még, még messzebb. El ettől a hamis csillogástól, mi már most mételyezi létét, de mégsem egészen vissza oda, honnan érkezett. Oda már nincs visszaút - a sikerek felfalták, és ez ellen nincs apelláta, szíve mélyén tudja. Nem lesznek meg többé azok a helyek, ahova valaha rejtőzhetett. Nem maradhat kritikus kívülálló, megközelíthetetlen szaktekintély, hacsak megközelíthetetlenségét nem eredményei felől nézik. Homályos tekintete előtt újra és újra végigfutnak a Sárkányok Serege elleni kupameccs utolsó percei. Hiszen onnan indult útjára, melynek a vége - világuralom. Jeppssonra gondol, Siderbornra, akik felvették a versenyt verren barátnőjének válogatottjaival. Az V.73-as közösségre, a késhegyre menő csatákra az Újpesti Szarkák és a Karancslapújtő ellen. Rég volt.
A benne lakozó kapitány hirtelen szót követel. Szervác, a válogatottsági rekorder, a ménkű nagy tapasztalatával! Hogy mit játszott a lengyelek ellen! "Meg kéne tennem őt afféle táborparancsnoknak, míg én nem vagyok" - gondolja magában... "hiszen most erre van szükségem. Sétálni, emlékezni, feledni, jövőt kutatni."
A lemenő nap fénye vérbe borítja a kapitány arcát. A Moszkva folyó partját üldögél, és Argentínával is gondol. "Argentína... marhák... védekezünk, lazázunk, kéne az a csoportelsőség..." Üljünk mellé, és szorítsuk meg a kezét, de ne kiabáljunk! Ne ütlegeljük a vállát! Kússzunk közelebb egy kísértethajóval, azok úgyis átvészelnek minden vihart. Ha át is csap felettünk egy hullám... kísértsünk!
Legyünk vele, de magunkat ne vigyük. Akkor talán engedi, hogy vele tartsunk útjain, befelé. Az utcák, az emberek, a forgatag, ahogy minden elnyugszik és zúgva zihál a sötétben. Marad-e a jövőben bármi ehhez fogható kellemes?... Talán újra összeáll a Torpor, és a Rocktogonban még elvegyülhetek. Miért érzem úgy, hogy el fogják játszani a Freezing Moon-t? Titokban végbemenő csodákra vágyom, de a csodák a szemem láttára kifolynak a titkok mögül. A milliók álmai is, miket felém nyújtanak:
- Erről álmodunk, nézd, milyen gyönyörű! Világbajnoki döntőt láttunk, és győztünk!
Elmosolyodik, megkeményednek vonásai. Örökös és gyors váltakozások. Érzi tisztulását a mélyére csorgó sötétben. Kőcsipkés hegycsúcsoknak tűnnek a szeméttelepek dombjai, szinte már Norvégiában jár... a kapitány... fölötte áll egy pillanatra mindennek ott, ahol kihunyni készül a lélek. Gőzként szökik szem-száj résein át, ki tarthatná fel... Zee elengedi magát, már semerre sem néz, semmit sem érzékel egy álom-kapunak tűnő parázsló ponton kívül.
Mozdulatlan, de a távolban a vizek megmozdulnak.
Fodrokkal egy távoli suttogás érkezik, csalogatja őt... messzire-e?
Fodrok, évgyűrűk, körkörös hullámzás, és a tekintet messzebbre lát, ha rájuk pillant.
Megmozdulnak.
A roskadtnak tűnő testet ellepi a tettvágy, és reszketésben tartja valami földöntúli tudás.
Megmozdul...
A kapitány tudja, mit kell játszanunk az argentinok ellen.


2007. március 23. csehek elleni elődöntő előtt

Seregnyi Toldi a cseh vitézek ellen

Gyermekeim az úrban, mégis mit írhatnék, amiről nem tudtok? Olvastok újságot, néztek tévét, úgyhogy nagyjából mindenki tud mindent. Még annak sincs mentsége, aki Kamcsatkában él. Ti tudtok minden lényegest, nekem is van lényegesebb dolgom az írogatásnál, úgyhogy részemről bőven beérem azzal, hogy tudunk egymásról; néha találkozunk, de nem ismerjük fel egymást.
Persze, mindig én mondjam a frankót, hogy Ágoston Janin milyen gatya van, mikor ti is jelentkezhetnétek nyugodtan, nagyon érdekelne például, melyik playmate feni a körmeit Nagyzee mesterre.
Ja, alulmotivált lettem, mert én egy büdös vasat se kapok, körülöttem még éppen most csinálja meg a szerencséjét az egész keret. Nekem már a heti bérük is elég lenne, de ők még ennél is többre vágynak. Persze, tarhálok tőlük meg minden, de maguk közül ki tenne másként? Szóljon a fiúk mellett, mint újabb meggyőző érv a rajongás mellett, hogy nem sajnálják a pénzt semmi jóra (meg senki jótól, különben nem ezt írnám) a futball mellett, és mégcsak nem is néznek le (csak néha kiröhögnek egy kicsit) mindemelett! Szóval az utóbbi napokban sokat szivaroztunk, sokat masszíroztattuk magunkat, üldögéltünk a szálloda élménymedencéiben, már amikor Zee nem szúrta ki, hogy én is ott vedelem a pezsgőt, integetek a masszőrlányok után a srácok közt, pedig úgy első blikkre szerintem nem lógnék ki, csak a pályán, bár ha én is alibiznék néha egy kicsit, ahogy Illyéstől látom, talán ott se lenne gond, egy ilyen csapat akár még engem is elbírna, no de mindegy.
Vegyünk inkább egy napot, mondjuk a mait, vázlatosan, valahogy így telt, ni:

7:30

Játékosok közül többen: Mi ez a fehér genyva?
Szakácsunk: Knédli. Ezt szeretik a csehek, gondoltam, majd ti is szeretni fogjátok. Szorítsátok, aztán majd este a cseheket is.
Bartha: Zee, hozassá' már egy másik menüt, mert ez egy szar.
Zee: (szakácshoz, sugdolózás, kínos félperc csend után) Ez van. Kicsit odavágtatok a költségvetésünknek, azzal, hogy hitelre csapjátok szét magatokat esténként. Egy óra múlva edzés, ott majd rendbe hozlak titeket. Addig egyétek ezt a finom knédlit. Mondjuk az enyém is csak a sörtől finom.
Játékosok: (zúgolódnak)
Fekete: Mester, ad belőle egy kortyot?
Zee: Nem ezért karoltalak fel, felőlem védhet Endre is. Nem akarok több szót hallani, senkitől.

9:00

Játékosok futnak, néhányan nehezen veszik a levegőt. Zee nincsen jókedvében, újabb és újabb köröket futtat a srácokkal, a labdát nem adja ki a kezéből.
én: Úgyis nyerünk ma este. Ne gyötörje magát, kapitány.
Zee: Aha, izé (köhhent)
én: jó. (eloldalog)

Puhl (odajön)
Zee: (namivan-nézést produkál, úgy oldalvást)
Puhl: Mester, tényleg van esély rá, hogy ma én védek? Mér mindig a Fekete? Hát az, amit én megtettem ezért a válogatottért? Védeni akarok!
Zee: Te, figyelj, érted. Látod ott azt a két szódásüveget, a szertáros mellett? Na, azokat kéne idehoznod. Taktikai feladat :) (tényleg mosolyog)
Puhl: (gyilkos tekintettel el)

Könyves (odajön)
Könyves: Zee, nem tetszik nekem egy-két dolog.
Zee: (odamegy, tárgyalnak)

Saric (üzeni, hogy szúr az oldala. Átadtam.)

11:45

Szállodai medencék, a bérelt masszőrlányok közt a válogatott keret öreg, kopasz specialistája is ott tüsténkedik. Amerre feltűnik, ott akár egy nagy hasast is ugorhatna, senki sem kér az amúgy legendásan finom kezeiből.
Kováts: (szemeire törölközőt borított, renyhén döglik a forróvizesben) Imikém, játszol ma?
Gyepes: (szakállából csorog a víz, most bukott fel a habok közül) Nem tudom, Zee nagyon titkolózik. Azt is kinézem belőle, hogy kp-k lesznek hátul, és támadunk, ahogy a csövön kifér.
Kováts: (fahangon kurjant egyet) Zee, ragmábe Imit! Hallgass rám, ahogy eddig is!
én: erről nem muszáj tudniuk az olvasóknak. Nekem meg nincs kedvem kikapcsolni a diktafont.
Kováts: Mennymátemajom...
Zee (felém): Nemmegmondtamhogy...

12:30

A szálloda előtti gyrososnál.
Latinovics: Knédli, mi, bazmeg? Duplahússal! Nem érted a magyart?
én: minden ok, Zénó?
Latinovics: Kopjál már le rólunk néha!
én: de hát múltkor is csak Zee-t követtem, nem voltam a nyakatokon...
Latinovics: (megenyhülve) Na, nyugi már. Adnék egy harit, de ez Janié, ez meg Patriké. (árushoz) Vodkás szósz jöhet. (megint hozzám) Most újra elég jó a banda, nem marjuk egymást annyit, mint az előző meccsek előtt. Hegyezd a tollad, mert nyerésben vagyunk! Kikészítjük a cseheket ágyelőnek! (vigyorogva el)

13:45

Reptér, vlagyivosztoki járat.

Zee: Csomagját mindenki leadta, minden frankó?
Játékosok (ja-ja, gyerünkmár)
én: egyáltalán nem frankó, dehogy. Az enyémet nem vették fel. Mondjuk a gépre is felvihetem, nincs benne semmi különös.
Zee: figyelj csak, mutasd az igazolványodat!
én: (előszedem, rosszat sejtve)
Zee: Lejárt. A szövetség nem nézte ki a csapatból az elődöntőt. Ég áldjon, minden jót, mi sietünk.
én: akár saját költségemre is, csak...
Zee: nem turistajárat. Iván, az isten áldjon meg, vonszold már fel magad a gépre, sosem érünk így oda!
én: (...)
Játékosok: (integetnek, röhögnek)

14:15

én: (szóhoz jutva végül) "hát itthagytak engem, bazmeg!" (aki tudja, honnan idéztem kínomban, az ügyes)

Aztán gondoltam egyet, és úgy döntöttem, megy a halál utánuk jeget aszalni Szibériába. Pestre sem megyek, nincs kedvem még felébredni ebből az álomból. Hiszen ma egész bizonyosan döntőbe jutnak a mi csodálatos fiaink... s hogy mindezt hol követhetem a két kilőtt helyszínen kívül?...
Hát Prágában! Valójában már esteledik, és itt ülök a Svejk sörözőben. Egész tavaszias az idő, és a hangulatra itt még senki sem panaszkodott. Jegyet már nem sikerült szereznem a meccsre - az óvárosi üzérek környékbeli házak tetejére tudnak zsugát adni, havi fizum rámenne... Inkább tévén nézem itt a sör- és knédliszagban, füstben, cseh pokolban - hiszen az elszabadul majd, ahogy a mieink felülkerekednek, és a helyiek haragja bizonyosan rám irányul majd, idegenre... Akkor is, előttük is büszkén lobogtatom majd, hogy valamikor nem is oly régen még ehhez a magyar csapathoz tartoztam. Ahogy minden magyar (és tudom, nem csak magyarok ám), úgy én is: lélekben veletek vagyok, fiúk! Most már érdek nélkül; csak úgy.

szerző: halott