hattrickmania

Sikert-sikerre halmozó válogatottunk eddig minden, Olaf által eléjük gördített akadályon átverekedte magát. Mind a helyszínen, mind pedig az otthoni készülékek előtt meggyarapodott a fiúkért szorítók köre. Kihagyott helyzeteknél egy emberként szisszennek fel, kiélezett meccseknél meg véresre harapdálják a körmüket, és a várva várt gólnál a sűrűbb lakótelepeken meg több helyről regisztrált a katasztrófa védelem hangrobbanást. El tudom képzelni, ahogy félmeztelenül a képernyő előtt ugrálnak vagy rohannak körbe-körbe, mezüket a kezükben szorítva ezekben a pillanatokban.
A siker a csapatnak is jót tett. Jobb a hangulat, DonDef sem küszködik most fekéllyel. Csütörtökön egy lötyögős, átmozgató edzést tartott a kapitány a de champetters Arénaban, ahol nemis olyan rég a cseheket győztük le egy góllal. Ennyivel is beérné szíve szerint, de a csapat vérszemet kapott tagjai legalább hárommal szeretnék feledtetni a legutóbbi, ukránok elleni fiaskót (172881538).
Ne feledjük: ha ez sikerül, akkor olyan magasságba kerül a csapat, ahova magyar még nem jutott el, a döntőbe! DonDef elméjében már számtalanszor elképzelte, ahogy a Szövetség vitrinjében behelyezi a Nagyzee által szerzett bronzérem fölé az aranyat.

Természetesen ezeket a képkockákat mások, más díszlettel, de hasonlóképpen elképzelték. Csütörtök este DD visszavonult a vacsora után a lakosztályába, pizsamát öltött, szemfedőt húzott, és pomponos frizurafogó sapkájában megpróbált nyugovóra térni. Előírta a játékosoknak, hogy az előrehozott takarodó után csak fejvesztés terhe mellett akar velük találkozni a folyosón. A staffnak meghagyta, hogy bármi áron tartassák be velük.
DonDefensor kopogásra nyitotta ki a szemét. Külön meghagyta, hogy ma este ne zavarják. A hirtelen ébredés miatt úgy érezte, mintha szemernyit sem aludt volna, pedig már majdnem átlépett az idő péntekre. Ki a roszseb lehet az ilyenkor? Főbelövetem - gondolta, majd a sötétben megpróbált hasraesés nélkül eltalálni az ajtóig. A kopogás nem akart szűnni.
- Ki az?
Válasz nem jött.
- Kubinyi! Ne szórakozzál, mert amit ezért tőlem kapni fogsz, azt nem fogod egyhamar elfelejteni! - majd a kitapogatott kilincsen rántott egy nagyot.
Két ogre méretű, nem épp becsületes arckifejezésű marhabőrkabátos "ember" állta el a folyosóról a szobába vetődő fény útját, egy szőke, karcsú, kétoldalt copfos, miniszoknyás lány kíséretében.
- Igyiszudá kisember! - kezdte a mamlaszképű - Mi nem bántani, tőlünk nem félni! Hozztunk neked ajándék Jolánkát, hogy te ne unatkozni éjjel! - majd módszeresen elkezdte tolni a lányt befelé.
- Kit neveztél te kisembernek? Milyen Jolánka? Na elhúztok ti innen a jó bü... - de a mondatot torkára akasztotta a másik, miközben markába szorította a kapitány nyakát, és szemmagasságba emelte.
Sose tudjuk meg mi sűlt volna ki ebből a helyzetből, mert a lift egy pittyenéssel, majd ajtónyitással törte meg a folyosó addigi csendjét (leszámítva a négyfős társaságot). A két bulldog-fejű akaratlanul is oda szegezte tekintetét, és végignézték, ahogy Kubinyi, a hálóőr éppen kicsomagolja magát a 8 főt is befogadni képes felvonóból. Gyors helyzetértékelést és két syntax error-t követően a két váratlan vendég, ajándék Jolánkával a hónuk alatt a folyosó másik végén lévő lépcsőházban tűntek el.
- Hé főnök! Ne düllessze már így rám a szemét, hiszen maga is idekint kóricál...