hattrickmania

Egy pásztorszálláson ébredtünk éjfél után, közel a csúcshoz. Rossz sorsunkat érezve, a tüzet féltve néztünk körül, és ledobtuk magunkról a birkabőr takarót. Ki tudja, miért, de kifelé innen, a szabad levegőre.
A virrasztó havasok ködöt lehelnek, magyar és román falvak morajlanak a mélyből, a közelben tengerszemek isszák meggyötört csillagok fényét. Egy megbomlott angyal veszett szelet sikolt, magával rántva a fenyvesek bódító illatát, és a tűlevelek hegyén billeg felénk egy futó fájdalom. Jeges rémület lepte el kockánként szívünket, és hártyává vékonyodott a tüdőnk, valahol a titkok mélyén halt el utolsó kiáltása.
"Mi az istent figurázol itt. Anyád" - szólalt meg a faház mögött az éhes medve - "már régesrég be kellett volna lépnem a jelenetbe, és elfogyasztani téged. Na kezdjük!"
Azzal ránk vetette magát.
És mivel elállja az utat, nekünk nincs más választásunk, mint a komor ormok felé törni előle.

Veszedelmes egy vad, kivételes a maga nemében. Húszkilós agyarai közül literszám csorog a nyál, amibe belefojtana minket, ha hagynánk. Szeméből tüzek törnek elő élénksárgában, gázláng-kékben és vöröslő parázsszínben. Loncsos bundáján Steaua Bukarest-mez feszül. Hát azok a szörnyű karmok, melyek élén többek közt amerikai (172881523), kolumbiai (174160156) és filippínó (159621905) vér szárad! Azok elől eddig keveseknek volt menekvésük. Hanem, ha visszatekintünk rá úgy oldalvást, láthatjuk, hogy fáradt és meggyötört állat, szinte simogatnivaló. Egyértelműnek tűnik: ha nem ejt el minket, és nem fogyaszt a húsunkból, sosem ér fel a hófödte magaslatig.

Nem vagyunk kövérek, mint Berta, hanem Haraszti gyorsasága költözik belénk, és ellépünk lomha üldözőnktől. A következő pillanatban Hartmann fejével tekintünk vissza: ha küzdelemre kerül sor, még jól jöhet az a törhetetlen acélhomlok. DD megfontoltsága is kisegít minket a fontos pillanatokban, ezért egy pillanatra megállunk székelyudvarhelyi fenyővizet inni. Bátorság kell!

A felénk rohanó, emberfeletti erő ellen nem futni kell! Harcra fel, azzal a csapatszellemmel az égből! Lassan ránk virrad, és közel a csúcs, ahová igyekszünk. Nézzünk rá most, mikor a sötétség éppen oszolni készül körülöttünk! Nem nyeljük többé a fekete pernyét, nem térünk vissza hullámvölgyekbe. Felül a vöröslő égbolt, középen a havas-fehér hegyfok, és alant a haragoszöld fenyőrengeteg. Mind a miénk! S közel már az óra, mikor fejünk fölé emelhetjük az aranyló napkorongot!