A Belfortban békésen alszik a magyar válogatott, csak egy vad fürtű, kósza ringyó oson ki észrevétlen Mucsi és Berta szobájából. Fura pittyegés árulkodik arról, hogy a recepciós éppen icq-n beszélget valakivel.
DD már este 10 körül nyugovóra tért. Amennyire tudta, próbálta egy személyben levezényelni a beköltözést (nem akarta kisshercegre vagy rám bízni ezt a dolgot, elég volt ehhez egy pillantást vetnie ránk, bár roppant fontoskodó részegek vagyunk), rögtönzött taktikai értekezletet tartott a hallban, a csapattagokkal együtt elfogyasztott egy adag főtt tőkehalat spenóttal, (ő viszont sört is ivott rá) végül azt javasolta Viktor Rajminak, mégiscsak vágassa le a vörös rőzsét, ha játszani akar. Közölte az asztaloknál terpeszkedő, szemlátomást ráérős játékosokkal (már a pakli kártya is előkerült), hogy akit este 9 után meglát a szálloda folyosóin, annak kezébe adja a bőröndjét, és miután 10 körül valóban elpihent a hadnép, DD is magára zárta szobája ajtaját. Írt egy sms-t az otthoniaknak („Szia Anyu! Szerencsésen megérkeztünk, minden rendben. Kérlek, a holnapi meccset nézd Te is, szeretném tudni, hogy odafigyelsz ránk. Szerető fiad, DD.”), beállította az ébresztőt 06:00-ra, és álomra hajtotta fejét. Elalvás előtt az utóbbi hónapok erőltetett menetére gondolt, az állandó megfelelési kényszerre, de aztán elpihent abban a tudatban, hogy a sikeres világbajnokság után pihenni fog. Igen – ezen a ponton mosoly ragyogta be arcát – a nagyerdei tónál fog horgászni Nagyzee-vel, és lépten-nyomon zrikálni fogja őt a bronzáért. „Én aranyat viszek haza!” – keményedtek meg vonásai ismét. „Micsoda egy vihar… Remélem, holnap nem esőben kell játszanunk…” – dünnyögte maga elé, amint meghallotta a szélvihart követő esőcseppek kopogását az ablakpárkányon, majd a fal felé fordult. A következő pillanatban a kapitány már le is dobta magáról az ébrenlét minden terhét.
Sajnos ugyanazt álmodta, megint. Amit lassan egy éve oly sokszor. És aminél gyötrelmesebbet szövetségi kapitány el sem tudna képzelni.
Malajziában járt újra, ugyanazon a napon, ugyanabban a stadionban, ugyanazon a meccsen. Mexikó 8-1-es, a világsajtót sokkoló legyőzése után voltunk, amit a finnek elleni, fájdalmas 1-5 követett. Így is életben maradt a továbbjutás esélye… csak nem volt szabad kikapnunk Izraeltől.
DD görcsös mozdulatokkal igazgatta nyakkendőjét a himnuszok alatt, de a mérkőzés első percei alatt még nyugodt volt.
Bő félórával később már síkideg. Néhány tűnő pillanatnak tetsző perc leforgása alatt távol kerültünk a már kezünkben dédelgetett éremtől. Talán egy vajákos cigányasszony mondta ki ezt az Átkot a Nyugati aluljáróban, DD valamelyik leforrázott csocsópartnerének megrendelésére? Sosem fogjuk már megtudni. A tényeket viszont ismerjük jól, és azóta sem tudjuk megemészteni. Hiszen a csapat játéktördelése pazarul működött, épp csak Takáts Dániel lába törött belé. Talán mondanunk sem kell, hogy az edzett acélhoz hasonlatos Takáts volt DD taktikai elképzelésének kulcsfigurája.
A szövetségi kapitány nyugtalanul forgolódik az ágyában. Újra végigsimít szívén az a jeges vasmarok.
Berohan a pályára, és saját kezűleg lát Dani bokájának lejegeléséhez. A játék folytatását sürgető bírót félkézzel a palánkhoz keni. „Micsinász, fasz? Piroslap?!” Végül a saját játékosai vezették le a gyepről magából kikelt vezérüket. Azt már a lelátóról kellett végignéznie (mivel a piros végül mégis villant, de a szövkap kapta…), ahogy a Takáts helyére álló rutintalan Pengő hátára másznak egy szögletet követő kavarodásnál, majd valahogy a hálóba gyötrik a labdát. Event, van ilyen. Ha Takáts a pályán marad, sosem szedjük be ezt a gólt. Egy szeg miatt a patkó elveszett, a patkó miatt a ló elveszett, emiatt a nyomorult gól miatt pedig az egyik legtöbbre hivatott U20-as generációnk veszett el – egy időre legalábbis. A 8-1-re legyőzött mexikóiak végül meg sem álltak a döntőig.
Azóta se jártunk U20-as vébén, úgy agyonvágott minket ez az oktalan bukás. De most még DD-vel vagyunk ebben az álomban. Kóborlunk az üres stadionban, széttört remények antik romjai közt. A nap vakító, és mindenütt saját árnyékunkba botlunk, aki újra és újra megkérdi tőlünk: miért? Valahogy így foszlott szerte annak idején a nagy álom. (127747311)
Szertefoszlott végül ez a rémálom is. DD már talpon, pedig még csak hajnali három. Kisétál a folyosóra, megkeresi a dohányzósarkot, leroskad egy székre, és már a mai estével gondol. Csak egy perccel később veszi észre, hogy az ablak mellett a kapus Fekete gubbaszt. „Mi van, Janikám? Nálad is?” - kérdi DD halkan, ki sem tekintve a cigarettafüstből. Fekete bólint. „Ja. Megint a vb-elődöntő utolsó percei. 144000 ember őrjöng. 2-1-re vezetünk. Jönnek a csehek.” (113305353)
Most még merengenek, de este eksztázisban lesznek. DD újra nagyot alkot a mágnestáblánál, Fekete pedig kivédi a szemüket. Semmi más nem fontos most, csak hogy ne menj diszkóba, ne ígérj randit, ne idd magad öntudatlanra, hanem a meccset figyeld. Az ellenfelünk a világbajnokok egész sorával felálló Észtország lesz, de megskalpoljuk őket, ki lesznek készítve ágyelőnek. Ma vérszagra gyűlünk! Veterán monsztáink, Ti pedig nem hibázhattok. Ha most nem hozzátok haza az aranyat, rengeteg vizsgaidőszakot és nyaralást rontotok el. Nem akarunk szemlesütve járni a Balatonnál a németek előtt! Meg úgy egyáltalán se! Halljátok meg hát a nép szavát, és borítsátok lángba az éjszakát!
szerző: halott
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.