HTML

hattrickmania

Címkék

Friss topikok

2008.02.06. 09:02 covy

Piros vagy fekete?

Az elődöntőkben, ahogy várható volt, nem találhattunk sok taktikai húzást. Ezzel a csapatok a véletlenre bízták sorsukat, lett is belőle két nagyarányú győzelem, és én csak az egyiket találtam el.
Sok változás azóta sem történt a csapatok háza táján, tehát ma is ugyanez várható. Egymásnak rohan két csapat, és az egyik nyerni fog, nem a jobb, hanem a szerencsésebb.
Lobonc, a Szivarvany SE tulaja nem mutatott sok aktivitást múlt hét óta. Csak annyira futotta erejéből, hogy pihentesse a csapatát a bajnoki meccsen. Ez annyira jól sikerült, hogy 6-0ra ki is kaptak, amivel legalább jelentősen csökkent az önbizalmuk.
A Sakkvilág csapatánál voltak játékosmozgások, a múlt heti csapatból már hárman is távoztak, sajnos egyikük pont a meccs egyetlen védője volt. A helyükre csak egy új játékos jött, vajon nem lesz ez kevés? Itt nem történt meccsleadás, így a veretlenségi sorozat már 31 meccset számlál. Utoljára szeptember 19-én kaptak ki a Zamárditól.
Meglepetés tehát nem várható ma sem, cserébe lesz sok néző, sok gól és sok középpályás.
A két csapat felteszi a zsetonjait a pirosra illetve a feketére, és egyikük nyerni fog. Először.

Szólj hozzá!

Címkék: magyar kupa


A bejegyzés trackback címe:

https://hattrickmania.blog.hu/api/trackback/id/tr24327272

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása