HTML

hattrickmania

Címkék

Friss topikok

2007.06.28. 05:20 DonDefensor

U20: A következő ellenfél Liechtenstein

Először is köszöntök mindenkit. Elsősorban U20-szal kapcsolatos dolgokat tudhattok meg tőlem, de igyekszem majd kitalálni más érdekes témákat is.

Pénteken a jelenlegi VB meglepetés csapatával, Liechtensteinnel fogunk megmérkőzni. Az ő szempontjukból ekkora sikert még sosem értek el, és már a III. kör is ajándék. Ezzel tisztában is vannak, és céljuk, hogy borsot törjenek minél több csapat orra alá. Ez eddig ebben a csoportban nem sikerült, remélem ellenünk sem fog. :)
A mi célunk ezúttal nem más, mint a VB győzelem. Ilyen közel még sosem álltunk ehhez.
Egy pontra van szükségünk a továbbjutáshoz, de győzni akarunk.


Most pedig bemutatom a csapatot.

Edzők:
A támadó játékért Csaba Lakatos a felelős. Ő az Utolsó Mohikánok kiváló mestere. A kiegyensúlyozott játékot a srácok Gajárytól tanulják, aki a csapatunk legjobb szélsője is egyben. BT-Ponzs hatalmas áldozatának köszönhetően mindez. Védekező taktikáknál Albert Nemere vezeti a csapatot, akit burcsak képzett ki nekünk. Az ő szerepe az ExcellentNeXT programban is fontos lesz, ugyanis remek edzői képességekkel rendelkezik. Ők hárman teljes flexibilitást biztosítanak a csapatnak.

Kapus poszton Harkányi Miki és Roboz Kristóf szerepelnek. Harkányi már csodás kapus, Roboz pedig varázslatos, és nincsen sokkal lemaradva vetélytársától. A formája miatt pedig ő véd mostanában.

Védelmünk tengelye Bagi, aki jó tapasztalata és jól fejelő spece ellenére sem biztos, hogy pályára fog még lépni, ugyanis csapnivaló formában tengődik. Ez különösen fáj Fenyo-nek is, aki mindent megtesz a srácért. A csapatkapitányunk Takáts, jó vezető, remek tapasztalattal. Ő gyorsaságával hívta fel magára többször a figyelmet. Külön kiemelném a  tulajdonosát, aki külföldi létére vállal minden kérésemet és ha sérülés lépne fel a srácnál, akkor edzővé is megtenné. Nem semmi, köszi krizzz_1. Konstantin szintén gyors védő, és ő a legerősebb védőnk, hála Cold_Heart remek edzőjének és a megbízható edzésmunkának. Klubtársa Makay Zoli, aki nem olyan régen került a csapathoz. Különlegessége, hogy a széleken nagyon jól mozog. Neki is jó tapasztalata van már. Szilárd Flórián csak a selejtezők után csatlakozott a válogatotthoz, és azt, hogy ő a leggyengébb védekezésből, remek átadásával kompenzálja. Kell is, hogy erősítse a kontránkat. Megyeri mostanában lett válogatott és Nachtflugnak hála folyamatosan remek formában van azóta. A srác egyébként szintén gyors védő. Mindennyian természetfeletti védekezéssel bírnak.

A széleken Gajáry és Nagy biztosítják a támadó erőnket. Nagy jelenleg új csapatot keres, csodás szélső. Remélem talál is egy megbízható otthont. Ő a pontrúgónk is egyben, remek pontrúgásával több SP+head eventet összehozott már. Gajáryról már ódák keringenek, nem is véletlenül. Mexikó ellen is az ő kiszámíthatatlansága jelentette az egy pontunkat a meccsen. Hétfőn került a csapathoz Dalnoki Konrád is, aki Gajáryhoz hasonlóan varázslatos szélsőjátékkal bír.

Középpályán Dárday a húzó ember, már titáni játékszervezése van. Hát igen, ő is remek edzővel dolgozik együtt klubjában. Nem mellesleg megfelelő védekezéssel is bír, ami szintén fontos. Kezd ismét formába jönni, ő sem lóg ki a jó formájú csapatból. A tapasztalata is elérte már ezt a szintet. Jó átadása miatt magaslik ki Gyulai Sanyi is. Hozzá hasonlóan ezt Móricz Bálint is elmondhatja magáról. Utóbbi mostanában került be a keretbe, amolyan jolly-joker figuraként, remek formában. A játékszervezésben is az egyik legerősebb. Testvére Móricz Dezső is átadását használja még, igaz neki csak megfelelő eme képessége. Ezt technikás specével ellensúlyozza. Személyes kedvencem Igaly. Ő egy igazi utility emberke, mindenre lehet használni. Megfelelő szélsőjátéka, védekezése, pontrúgása és átadása is van. Ő az, aki az U20-ból kikerülve hatalmas esélyese a nagyválogatottnak is. Jól fejel. Védekező középpályásaink közé tartozik Sponga Levente, aki ezt jól meg is fejeli a specével. :) És itt van Klárik, aki szintén ebből jeleskedik még a HT legfontosabb csapatrészéban. Egyébként ő az egyetlen, aki még mindig "csak" világklasszis játékszervezésből. Ezt remek formájával és head specével kárpótolja. Igaly csapattársa Lencsés, aki Dezsőhöz hasonlóan labdabűvész, viszont ő védekező felfogású.

A támadó alakulat Cigánnyal kezdődik, aki már elérte a titáni gólszerzést. Ezzel megelőz mindenki mást. Legalábbis ebben, ugyanis a gyors Krakkert azért csak nem, bár ő még csak majdnem titáni. Harkály Patrik a gólvágó. _Parduc_-nak köszönhetően kimagasló formában a legerősebb csatárunk jelenleg. Ezt bizonyította is élesben. Őket egészíti ki Áder Rudolf, aki kísértetiesen hasonlít Patrikra.

Az biztos, hogy ezek a srácok mindenre elhivatottak, és győzelemre éhesek.

2 komment

Címkék: u20


A bejegyzés trackback címe:

https://hattrickmania.blog.hu/api/trackback/id/tr13107486

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nagyzee 2007.06.28. 13:41:39

Üdv a csapatban!

Reméljük, az ellenfelek szövkapjai nem találnak rá a blogra.:)

DonDefensor 2007.06.28. 15:33:31

És mit tudnának kezdeni ezzel az információval? Szerintem a többség semmit.
süti beállítások módosítása