Szenegál tárt karokkal várt, igazán. Gyűrötten omoltunk kávészín ölelésébe, a pirossal, a fehérrel, a zölddel, azzal a sok nyomorult kínnal a szívben, hogy mégis mi lesz, ha mégsem?... A krónikás napokat iszik át a tengerparti csehóban, és gyötrődik egyre, elalszik és felébred, és csak a válogatottal gondol, mikor nem éppen mély kábulatokat jár át, érzékein messze túl. Néha átüt egy-egy arc a kellemesen kavargó, formátlan masszán, mint az imént Jakab Eleké is: "Hé, írnokúr, gyeremárbazmeg, mutatok neked olyan lányokat a szomszéd bordélyban, hogy te is megfiatalodsz! Méghogy levezetés Kaposváron!" - azzal elugrándozott, mint valami növendék bakkecske. Máskor kissherceg jön oda, hogy unja a banánt, elege van Szenegálból, ő szövetségi ember, nem napozni meg dögleni jött, minek kell nekünk ilyen halál béna ellenfelekkel játszanunk. Még ezzel a dumával is leveszi a lábáról a pultoslányt, aki egy korty koktélt csókol herci füle mögé, majd mindketten eltűnnek egy pezsgősvödör takarásában. Aztán megint csak a derűs, perzselő nihil itt legbelül, kívül meg vitézkedjen más emberül.

Kisétáltam a lelkünkre telepedő hőség szívébe, megálltam büszkén a tüzet sóhajtó egek előtt az olajpálmákkal szegélyezett tengerparton. Úgy döntöttem, itt a pillanat, hogy imába fogjak, de csak az egyik kezem volt szabad. Miután minden adott volt a fohászhoz (a vízállás-jelentést most hagyjuk), akkor meg elfelejtettem, hogy hamarjába' hogy is akartam hozzálátni. Bosszúból azt a szörnyűséges határozatot hoztam, hogy ledarálom maradék agysejtjeimet.

Kezembe került egy helyi sportlap. Hihetetlen, hogy ezek a szenegáli újságírók miket meg nem engednek maguknak. Aszongyahogy, de most ne máshova nézegessé', hanem figyelj ide, mert ezen az agyad eldobod: "Tudósítás a válogatottak edzéséről. A LEOPOLD SEDAR SENGHOR megszentelt gyepét a mi fiaink után az előző világbajnokság negyeddöntőse, a magyar válogatott vette birtokba. A szenegáli válogatott friss, lendületes gyakorlatai, az egész csapatra átragadó lelkesedése után az összehasonlítás óhatatlanná vált. Nos, csalódásunk nem ismert határt a magyarok edzése láttán. Szövetségi kapitányuk és edzőjük nógatásának dacára a világsztárok nem voltak hajlandóak elvégezni egyetlen futógyakorlatot sem, és néhány perc unott passzolgatás után leheveredtek a hálóból sodort függőágyakba pihenni. "Majd ha kicsit alábbhagy a hőség" - mondogatták. Miután alábbhagyott a hőség, a csikóbőrös, árvalányhajas küldöttség már rég visszament a szállodába."

Zannya, gondoltam, ezek ám a tökös gyerekek. Kipirult arccal olvastam tovább.

"... de ez még semmi. Érthetetlen számunkra a magyarok sikersorozata a világversenyeken, mivel ezek a fiúk csak távolról emlékeztetnek sportolóra. A mieink szálfatermetű, ébenfekete, fejlett izomzatú daliák, a közép-európaiak viszont többnyire alacsonyak, kövérkések, ványadtak és puhák. A fertelmes alkoholbűz, ami a magyarokból áradt, egészen a lelátóig felcsapott. Mindent egybevetve nem kockáztatunk sokat azzal a jóslattal, hogy hazánk büszkeségei otthon fogják tartani a pontokat. A szenegáli futball végre elfoglalja méltó helyét a ht-világ vérkeringésében."

Megrökönyödve röhögtem már ekkor is, pedig hátravolt még a Moussa Hanne-interjú. A Húsevők egykori büszkesége magyarországi tapasztalairól beszélt.

"... hideg volt.
- Meglesz a győzelem holnap? A nép sokat vár önöktől!
- Mi is sokat várunk a néptől. Ha már eddig kitartottak, bírják ki még egy kicsit!
- Mit gondol, hol lehet a magyar válogatott gyenge pontja holnap?
- Mármint a háromból, amit szereznek majd? Talán a középső..."

Fáradni kezdett a szemem a sok sületlen szövegtől, de még éppen megakadt figyelmem a lap aljára szorított hirdetésen:
Figyelem! A Szenegáli Labdarúgó Szövetség edzőt keres a szövetségi kapitány mellé. Feltételek: magas vezetői képesség, tárgyalóképes idegennyelv-tudás, jó megjelenés, szenegáli útlevél. A jelentkezők önéletrajzát a .... címre várjuk. Nem igaz, hogy nincs az egész rühes ht-szemétdombon egyetlen kibaszott szenegáli edző sem. (x)"

Letettem az újságot, és eltűnődtem. Hallottam hírét annak, hogy a jelenlegi szakvezető, Mahmoudou M'Boup szaktudása nem megfelelő ahhoz, hogy a nagyválogatottnál dolgozzon. Fülembe jutott, hogy nem bír a nemzeti tizenegy elkapatott sztárocskáival, akik - bár az imázsra nagyon gondosan ügyelnek - épp olyan kicsapongóak, mint a mieink legjobbjai. Mindezt primadonna-viselkedéssel tetézik, magyarán egyáltalán nem hajlandók tudásuk legjavát nyújtani a válogatott meccseken a sérüléstől való félelmükben. Az edző képtelen hatni rájuk, akár pedagógusként, akár zsarnokként lép fel. Szóval, ilyesmiket csiripeltek a verebek. "Fel a fejjel, Mahmoudou" - veregettem vállon az asztal túlfelén zokogó rastafrizurás kóklert. "Én hiszem, hogy maga sokkal jobb csapatot érdemelne Szenegálnál, mester. Meséljen még, ha már így idetévedt mellém. Hozatok még két gyömbérsört."

Elpályáztam a pult felé, kezemben az újsággal, fejemben pókhálóként szövődő tervekkel.

"Nedugjá" - mordultam rá a pult alatt, jégkockák és citromkarikák közt vonagló kisshercegre. "Inkább eszné" - lengettem felé a cikket - "nem tudsz erről valamit? Már régesrég lépnünk kellett volna az ügyben!"
"Tudom, és másszak le a feka szukáról, ismerem a mocskos stílusodat, blablabla, hagyjál" - affektált a szövetségi ember. "Természetesen már a nyomdából kiloptuk a hirdetést, és mozgósítottuk az egész hálózatot. Pesten átmenetileg feloszlott az F.C. AprajaFalva, kibaszták az összes játékost, és a sokmilliárdos bevételből válogatott hirdetésnek álcázott edzőpályázatot hirdettek meg. Az persze kurva sok időnkbe és fáradságunkba telt, mire elhajtottuk a vérbe azt a sok nyomorult spanyolt, svájcit és svédet. Na de kérlek szépen, tegnap reggel megérkezett a várva várt szenegáli fa(x)sz. Először ellenőriztük, tényleg jó edző-e, aztán lekapcsoltuk a gyereket. Most már ne menj vissza inni, mert ami innentől jön, abban benne leszel te is vastagon. Arra készülj, hogy ma nem látod élőben a meccset, de ez a szövetség akarata."

Kirángatott a kocsmából, és elcipelt egy városszéli üres telekre, ahol egy gyanúsan ismerős sivatagi verda álldogált. Herci kedélyesen ráüvöltött a még ezerszer gyanúsabban ismerős vezetőre (Dakarban vagyunk, ha valaki nem tudná...), miután beszálltunk. "Lacikám, most aztán taposs bele, mert öt perc múlva itt a szenegáli elitkommandó. Te meg csatold be az övedet, és raktározd magadban jól el, amit megittál a napokban" - biccentett felém. "mert most egy darabig nem ejtünk útba kocsmát. Egyetlen árva csepp vizet sem fogsz látni, hogy egészen pontos legyek."

Lacikám megigazította a bukósisakját, és ujjait a kormányra fonta. Én inkább kiszálltam, és úgy vágtam be magam mögött az ajtót, hogy az csaknem lerepült. A kocsmára gondoltam, meg a magyar nótákat tanuló lányokra a stadion környékén, egy-két pálmafák alatt lopott alkonyati csókra, kár, hogy egyiket sem én kaptam. Barthára, Orsósra, Piroskára meg a többiekre, akik még békésen alszanak a szenegáli válogatott játékosok feleségei mellett az ágyban. Néztem az előttünk elterülő végtelen Szaharát. A kékellő egeket. Elfehéredtem, mint egy felhő.

"Meg fogok őrülni a poénjaitól meg a visongatásától. Nem tudok nagyobb büntetést elképzelni" - böktem egy hitehagyott mozdulattal hátrafelé. Az időközben mögém lépő kissherceg úgy döntött, mégsem vágja át a torkomat.

"Gyere, induljunk. A szenegáli rendőrség karmai közül itt már úgysem csúsznánk ki. Gondolj arra, hogy ezúttal is megtettünk mindent a válogatottért. Ne törj le már le ennyire... gyere."

Mentem; jobbat nem tehettem. Azóta is úton vagyunk. (Elöl Laci, hátul én kissherceggel, közrefogva a megkötözött, kötelékei közt testét szilajul csavargató, fennakadt szemeivel átkokat szóró szenegáli edzőt. Száján néha kicsap a hab. Karunkon kiül a só.)
És valóban... jobb lett volna attól bármi, ha elárulja, hogy nem csupán a Szaharán át, de egészen Hayastanig megyünk együtt?... talán még találkozunk... óvjon az ég addig, és azután is mindig, Magyarország!

szerző: halott