HTML

hattrickmania

Címkék

Friss topikok

2007.08.31. 18:55 covy

Felfelé mászva

Lement 4 forduló a selejtezősorozatunkból, és legutóbb ott hagytam abba, hogy az első fordulóban kikaptunk Venezuelában. Azóta történt pár dolog, de először is volt egy pihenő hete a magyar csapatnak, amikor nem kellett játszanunk. Ez alatt a többiek azért nem tétlenkedtek. Venezuela például legyűrte Panamát is hazai pályán, bár szintén nem túl könnyedén, de teljesen megérdemelten. Mindkét csapat PICelt.
U-20 Venezuela - U-20 Panama 2 - 1
Tunézia teljesen simán lelépte Suriname csapatát. Érdekesség, hogy ezen a meccsen csak a vendégek PICeltek, Tunézia pedig a normált választotta. Vajon még a csoport leggyengébb csapata ellen sem merte megkockáztatni vagy csak elfelejtette beállítani? Inkább az utóbbi verzió az esélyesebb.
U-20 Tounes - U-20 Suriname 5 - 0
A forduló harmadik meccse góltalanul zárult a görög és a fehérorosz csapatok között. A görögöknek ez volt az első meccsük, addig nagyon titkolóztak, hogy mire képes a csapatok. De ez az első meccsen nem hozta meg a várt sikert. Mindkét csapat PICelt.
U-20 Hellas - U-20 Belarus 0 - 0

A harmadik fordulóban ismét játékba lendülhettünk. Tunéziába kellett utaznunk, nehéznek ígérkezett a meccs. Mindkét csapat normálban játszott. Tunézia 451-es felállást választott és bíztak az egyetlen szélső támadásukban. Furcsa módon a csatáruk mégsem volt szélre irányítva, bár mint kiderült ez nem is volt gond, mivel mi pedig teljesen támadó taktikát választottunk 352-ben széleken támadva. A birtoklás nálunk volt vastagon, és tudtunk is vezetni 2-1re a félidőben, de aztán a szünet után egyenlítettek az afrikaiak és a tapasztalatbeli fölényük is kijött ezután. Meglepő módon azonban mégis mi tudtunk utána még gólt lőni, és meg is tartottuk a sovány előnyt.
U-20 Tounes - U-20 Magyarország 2 - 3
Suriname teljesen simán kikapott Panamától is, miközben PICeltek a csapatok.
U-20 Suriname - U-20 Panama 0 - 4
A harmadik meccsen nem bírt egymással Venezuela és Görögország. A hazaiak normálozva próbálták begyűjteni a 3 pontot, miközben a vendégek PICelve kontráztak átengedve a birtoklást. Venezuela sokáig vezetett, a tapasztalatbeli előnyük is előjött a meccs végén, ám itt is az történt, mint a magyar meccsen, hogy a másik csapat rúgott mégis gólt a meccs hajrájában.
U-20 Venezuela - U-20 Hellas 2 - 2

A negyedik fordulóban Panamát fogadtuk hazai pályán. A kapitányunk úgy döntött, hogy most már el kéne kezdeni a TSt is gyűjteni a pontok mellé, ezért PICeltünk, a felállásunk 451 volt mindössze egy védővel, és a széleken szándékoztunk gólokat elérni. Panama is PICelt, úgy gondolta inkább a következő, hazai meccsére készül, és egy 532-es kontrát választott. A védelmei azonban a széleken nem bizonyultak elég erősnek és akár több góllal is nyerhettünk volna, de ehelyett csak egy nehézkes győzelem jött össze Bálint Lóránt 60. percben lőtt góljával. Természetesen ismét mi voltunk a tapasztalatlanabbak a meccs végén, de ezt a vendégek kompenzálták azzal, hogy a formációjuk nem volt begyakorolva, így nem tudtak már egyenlíteni a meccs végén.
U-20 Magyarország - U-20 Panama 1 - 0
Venezuela legyőzte a fehérorosz csapatot is hazai pályán, ráadásul PICelve. A vendégek egy teljesen védekező felállást játszottak, gólra nem nagyon számíthattak, leginkább 0-0ra lehet ezzel a taktikával játszani, de nem jött be nekik. Amit nem értek, hogy ezt miért normálban játszották meg, így ezzel semmit nem nyertek, elég rossz megoldás volt.
U-20 Venezuela - U-20 Belarus 2 - 0
A görög-tunéz meccs is tartogatott érdekességeket. Először is mindkét csapat PICelt. Ehhez a görögök egy 343 AO taktikát választottak két erős támadással, ami furcsa, hogy középpályára egy csatár is bekerült (talán azt hitte a kapitány, hogy megint barátságos meccse van), tudott is 1,5*-ot produkálni. Ennek ellenére is simán megvolt a birtoklás a görögöknek, mivel az ellenfél egy 451-es kontrával készült széleken támadva.
U-20 Hellas - U-20 Tounes 4 - 2

A jelenlegi állás:


És az eddigi gólszerzőink:
2 gólosok: Bagoly, Bálint
1 gólos: Jenei

Ma Venezuela fog pihenni, rájuk is fér, mert a követekző héttől egy hatmeccses vendégtúrába kezdenek. Az eddigi 4 meccsüket veretlenül, 10 ponttal zárták, vajon mire mennek majd idegenben, és kiket próbálnak majd leginkább megverni?
Mi Suriname ellen játszunk ma, remélhetőleg gond nélkül sikerül őket lenyomni, és bővíthetjük a góllövőink számát is. Dévényi is visszatér az U20-ba és majd osztogatja a pontos labdáit. A miénk mellett még főleg a Panama-Hellas meccs lesz érdekes számunkra.

2 komment · 2 trackback

Címkék: u20


A bejegyzés trackback címe:

https://hattrickmania.blog.hu/api/trackback/id/tr74151701

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: relatos de Terror cortos audio 2018.08.18. 19:41:28

Fürdőszoba berendezése - Lakberendezési ötletek

Trackback: Mira esto 2018.02.15. 06:54:51

Tegnap ittam – Jásdi Kékfrankos 2016 - A Borrajongó

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

discret 2007.09.01. 13:50:10

Bővítettük a góllövőink számát ahogy kérted :)

covy 2007.09.01. 18:30:59

Helyes. PEdig már azt hittem nem rúgunk 3-4 gólnál többet.
süti beállítások módosítása